
Itt álljunk meg egy pillanatra, ugyanis az angol kifejezés – sail training – bővebb magyarázatra szorul. A szó szerinti fordítás vitorlásképzés (vagy gyakorlat, edzés, nevelés, oktatás, kiképzés, egyszóval tréning) lenne, de ez így nem fedi pontosan azt a tartalmat, amit ez a kifejezés takar. Olyannyira nem, hogy még Angliában is meg kell magyarázni a laikusoknak! Nem csak arról vagy szó ugyanis, hogy vitorlázást, hajózást oktatnak a résztvevőknek. A vitorlás iskolahajó (a következő cikkekben visszatérek arra, mit is értünk „iskolahajó” alatt) csupán a tárgya, a helyszíne annak a bonyolult és sokrétű, sokszínű és sokszereplős, többfunkciós társadalmi eseménynek számító csoportos képzésnek, melyen a részt vevő fiatalok (és persze idősebbek is) sokkal inkább azt tanulják meg, hogyan kell „élni”! A sail training jellemformálás, testedzés, szellemi, értelmi és érzelmi nevelés a hajózással kapcsolatos feladatokon keresztül. A programok jó része kifejezetten 15–25 év közötti fiataloknak szól. A vitorlás iskolahajón tartott tréningek célja azon túl, hogy a nautikai és a tengerészoktatás számos kérdését magukban foglalják, sokkal-sokkal messzebbre mutatnak. A vitorlástréningek alapvetően a tengeri utazás élményét használják fel arra, hogy képesek legyenek önmagukat megismerni, felfedezzék a rejtett erejüket és tehetségüket, és megértsék a csapatmunka értékeit. Egyes programok azonban a tengeren végzett oktatás sokkal szélesebb aspektusait tárják elénk (pl. egyetemi kurzus, tudományos kutatás).
A tréning számos megerőltető kihívás elé állítja a résztvevőket mind fizikailag, mind érzelmileg. Olyan tevékenység, amely serkenti az önbizalmat és személyes felelősségvállalásra inspirál, hozzájárul, hogy az emberek könnyebben elfogadjanak másokat, akármilyen szociális vagy kulturális háttérrel rendelkezzenek is, akármilyen a bőrük színe vagy esetleg testi fogyatékosságuk van, illetve növeli a hajlandóságot a kontrollált kockázatvállalásra. A legtöbbeknek, akik vállalják a részvételt ilyen iskolahajón, a tréning pozitív tapasztalatot jelent, közben barátságokat kötnek, s ez alaposan megváltoztatja az életüket.
„15 éves Nathan fiam soha nem mutatott érdeklődést a vitorlázás iránt, a rögbi volt a sportja. Nemrég lehetőséget kapott egy vitorlás tréningre, ahol számos barátot szerzett, s most másról sem beszél… Nem tudom, mit csináltak vele a fedélzeten. Tipikus tinédzserként ment el, akihez szólni falra hányt borsó volt, most meg olyan, mint a kezes bárány!” – mesélte egy angol anyuka.
Éppen ezért a fiatalok életre nevelésén kívül mindenkinek ajánlott, akik valamilyen élethelyzet-váltási helyzetben vannak. A vitorlás tréningek életre szóló kalandot jelentenek a fiataloknak és az idősebbeknek egyaránt. Minden résztvevőnek figyelemre méltó sikert jelent az emberi jellembeli fejlődés, valamint az a megszerzett képesség, amivel a továbbiakban az élet kihívásait kezelni tudják.
Az iskolahajós tréningeket a világ különféle részein, különféle típusú hajókon tartják. A leghatékonyabb programok némelyikére kishajók fedélzetén kerül sor, ezzel élvezve a kiscsoportokban végzett bensőséges és bizalmas munka
minden előnyét. Ugyancsak a legkülönfélébb kihívásokkal találják magukat szemben azok, akik a hatalmas és pompás keresztvitorlázatú hajókon vállalják a tréningeket – a fedélzeten és a magasban végzett intenzív munka mellett.
A sail training nem kalandtúra és nem vakáció. Kihívásokkal és rizikóval teli, teljes embert igénylő feladat, miközben a természet erőivel kell megküzdeni. A rizikó alatt azonban szigorúan ellenőrzött kockázatot értünk, az önkéntes alapon végzett árbócmunka során mindenki köteles biztonsági hevedert viselni.