A klasszikus vitorlázatú iskolahajók folyamatosan járják a tengereket. Egyes hajók téli pihenőre vonulnak, de sokan trópusi vizekre hajóznak a tél hónapjaira. Vannak azonban olyanok is, amelyek nagyobb útra indulnak: tavaly télen három holland vitorlás, az Europa bark, az Oosteschelde háromárbocos szkúner, és a kisebb Tecla ketch Föld körüli útra indultak, ahonnan a közeljövőben térnek hazai kikötőbe. Az Europa másodszorra töltötte a telet (a déli félteke nyarát) az Antarktisz vizein (és jege között), majd innen indult Ausztráliába. Dél-Afrikában találkozott a másik két holland hajóval, hogy együtt hajózzanak a tavaly szeptemberben a Sail Training International által megrendezett Sydney-Auckland Tall Ships Regattára, mely a déli féltekén elsőként rendezett iskolahajó verseny volt. Eközben már javában zajlott a Földközi-tengeren a Mediterranean Tall Ships Regatta, amelyen első alkalommal vett rész magyar hajó, a S.A.L.T. Hungary Femme Fatale hajójaráadásul az első szakaszt meg is nyerte a hajóosztályában! Az év legnagyobb eseménye azonban a nyaranta megrendezett The Tall Ships Races!
The Tall Ships Races 2012, Lisszabon
Az iskolahajók versenyi mára már hagyománnyá váltak, s több mint ötvenéves múltra tekintenek vissza. 1956 júliusában tartották a Sail Training International Racet a dél-angliai Torbay-ből Lisszabonba, amelyen 20 klasszikus vitorlázatú, még működő régi hajó vett részt. A verseny a nagyvitorlások új hajnalának előfutára lett. Roppant nagy volt az érdeklődés a hajók és a verseny iránt, így a szervező Sail Training International Race Committee a sikerre alapozva a következő években további versenyeket szervezett. A hajdani húsz résztvevő helyett egyes versenyeken ma már több mint 100 hajó rajtol el. A nagyhajós versenyek igen nagy népszerűségre tettek szert. Az STI minden évben július-augusztusban 4-6 hetes versenyt rendez Észak- vagy Nyugat-Európában, 4-6 vendéglátó kikötő közreműködésével. Ez a The Tall Ships Races. Tavasszal és ősszel kisebb versenyekre kerül sor 2-3 vendégfogadó kikötővel, s általában kevesebb hajóval, de azonos forgatókönyv szerint. Ezeket az eseménysorozatokat nevezik regattáknak. Ilyen regatta jelenleg is zajlik, első alkalommal a Fekete-tengeren: SCF Black Sea Tall Ships Regatta 2014. Május 3-án rajtoltak a hajók Várnából az oroszországi Novoroszijszk felé, onnan túraszakaszon (azaz nem versenyezve) a téli olimpia helyszínére, Szocsiba hajóznak, majd a 2. versenyszakaszon ismét átszelik a Fekete-tengert, s a romániai Konstancában fejeződik be a verseny. A résztvevő hajók között ezen a regattán sok az orosz hajó, közöttük van a világ jelenleg legnagyobb és legöregebb még működő iskolahajója, az 1920-ban épült 122 méteres, négyárbocos Sedov bark. Romániának két hajója is indult, az egyik az 1939-ben Németországban épült Mircea (93 m-es háromárbocos bark, a Romanian Naval Academy iskolahajója; testvérhajói pl. az amerikai Eagle, a parti őrség iskolahajója, és a német Gorch Fock. A bolgárok is két barkentin iskolahajóval indultak.
STS Sedov
A versenyek útvonalát 4 évre előre tervezik meg. A versenyen számtalan hajó vesz részt négy hajóosztályból, de kétségkívül a leglátványosabb a Class A és Class B osztályba tartozó, 40 méternél hosszabb klasszikus vitorlázatú nagyhajók. A versenyek július elejétől augusztus elejéig-közepéig tartanak. A TSR több versenyszakaszra (race leg) oszlik, közöttük van egy túraszakasz (cruise in company), amikor a hajók nem versenyeznek, így szabadon megállhatnak a közbeeső kikötőkben, horgonyzóhelyeken. A szakaszok között az előre meghatározott kikötővárosokban áll meg a flotta, ahol 4 napot tölt, miközben hatalmas tömeget vonzó fesztivál zajlik. Az első napon megérkeznek a hajók, ami már magában impozáns látvány. Erre a célra a kikötő olyan részét különítik el, amely közvetlenül kapcsolódik a városhoz. Barcelonában például a luxus óceánjáról mólóján álltak a nagyhajók, a kisebbeknek pedig közvetlenül a belváros szívében, a Placa del Portal de la Paun álló Kolumbusz-szobor közvetlen közelében építettek külön úszó mólót. Toulonban a kompokat és az utasszállító szállodahajókat 4 napra a külső kikötőbe száműzték, hogy helyet csináljanak az iskolahajóknak! Még ezen a napon elkezdődnek az események, megnyitóval és díjátadással.
Crew Parade
A második naptól kezdve a hajók nyitva állnak a nagyközönség előtt: minden látogató (akár helyi lakos, akár turista) beléphet a hajókra és töviről-hegyire megismerkedhet velük. Ez igen népszerű program, a turisták 90%-a ezért érkezik, hogy a verseny kikötő eseményeit és a hajókat meglátogathassa! Eközben a hajók legénysége sporteseményeken vesz részt (evezős verseny a kikötőben, foci-, röplabdabajnokság, kötélhúzó verseny, stb). Toulonban a hajók kapitányainak Optimist regattát rendeztek: öröm volt nézni némelyik pocakos öregurat, akik egyébként hatalmas hajókon, több ezer négyzetméter vitorlafelület alatt több tucat főnyi legénységnek dirigálnak, hogyan esetlenkednek az apró hajócskában… A délutáni program a Crew Parade, amikor az összes hajó legénysége felvonul a városon keresztül: transzparensekkel, zászlókkal, és sok esetben maguk kreálta kosztümökben, zenekarok kíséretében. Hatalmas látványosság a legénységek felvonulása, amely a város központi terén felállított színpadhoz vezet: itt kerül sor az előző versenyszakasz díjátadására. Az első három helyezett hajó kap díjat, de más díjak is gazdára találnak: a legvidámabb hajó, a legtöbb nemzetiséggel hajózó hajó, a legparádésabban felvonuló legénység, és így tovább… A nap a Crew Partyval ér véget, ezt gondolom, nem kell ecsetelni.
Kikötői fesztivál, Cadiz
A harmadik nap további sporteseményekkel, a legénységek számára szervezett kirándulásokkal telik, miközben a városban kulturális események zajlanak: a tereken és utcákon koncertekkel, kiállításokkal, kosztümös bemutatókkal, amiket a város rendez a hajók legénységeinek és a turistáknak. Közben a rakpartokon, a hajók mellett hömpölyög a tömeg, tele vannak a kávézók, éttermek, sörözők… a kikötő és az árbocerdő fölött pedig a tűzijáték fényei villódznak.
The Tall Ships Races 2013 Szczecin
A negyedik nap fő attrakciója a hajók kivonulása és a város előtti felvonulása teljes vitorlázat alatt, amit a következő versenyszakasz rajtja követ. A Sail Parade nem mindennapi látványosság: több tucat kisebb-nagyobb vitorlás teljes vitorla- és lobogódíszben. A 2013-as nyári versenyen több mint 100 hajó vett részt. Az őszi földközi-tengeri és ausztrál-új-zélandi regattákkal együtt a három versenyen 130 hajón összesen 12,500 trainee vett részt, a kilenc vendégfogadó kikötőben pedig összesen 9 millió (!) látogató volt kíváncsi a kikötői fesztiválokra! A pálmát a nyári verseny fő szponzoraként is szereplő Szczecin városa vitte el, ami a nézők számát illeti: 2,8 millióan látogattak a városba a 4 napos fesztivál alatt!