Royal Clipper
Dömel Vilmos hajótervező mérnök cikke
Mikael Krafft igen-igen olcsón (a lengyelek szerint ócskavas-áron) megvásárolta a jó minőségű hajótestet, és megbízta hősünket a hajótest és a rigg áttervezésével, a gdański Cenal hajógyárat pedig az átépítéssel (a Lenin hajógyár addigra csődbe ment). A hajótestet egy új klipper-orr és far beépítésével 120,4 méterre kellett meghosszabbítani, a Gwarekhez tervezett háromárbócos automatizált vitorlarendszer helyett pedig ötárbócos teljes vitorlázatot kívánt a tulajdonos, olyat, mint a Preussen-é volt. A hajó legnagyobb hossza az orrsudárral együtt 133,8 méterre növekedett, így 16,45 méteres szélességével, 5000 bruttó regisztertonnás űrtartalmával és 5050 m2-es vitorlázatával minden tekintetben a Royal Clipper lett a világ legnagyobb valódi vitorlása, és ezt a Guinness is elismerte. A keresztvitorlák kezelését azonban – a Preussen-től gyökeresen eltérő módon – gépesítette a tervező. Ezeknek feltekerésére már korábban is létezett egy olyan rendszer, amelynél a vitorlát egy a keresztrúd mellé szerelt vékony, forgó rúdra csavarták fel (ilyen volt a francia L’Etoile és La Belle Poule, valamint a Swan fan Makkum (Nave Italia) előárbócának derék- és sudárvitorlarúdjain is felszerelve). A Choreń által kidolgozott rendszerben viszont a vitorlát a keresztrúd hosszában futó hasítékon keresztül be lehet húzni a keresztrúd hornyába, ahol az feltekeredik egy a horony hosszában elhelyezett forgó rúdra (ezt kis hidromotorok vagy villanymotorok forgatják). Maga a módszer nem újdonság, sok kisebb vitorlás van felszerelve a boom vagy az árboc hornyába hasonló módon betekerhető nagyvitorlával, de nem kis merészség kellett hozzá, hogy nagy méretű keresztvitorla rúdján is alkalmazzák. No persze, ami elromolhat, az el is romlik: a Royal Clipper próbaútján is elromlott az egyik betekerő, fel kellett mászni és a leghagyományosabb módon kézzel bevonni a vitorlát, de ez már egy másik történet. Amúgy a rendszer azóta is kiválóan működik.
A Cenal – amely egyébként kompok és halászhajók építésére szakosodott – kiválóan elvégezte a hajótest átépítésével járó összes munkát (bár a végén már kicsit elegük volt belőle). A hajót ezután a hollandiai Merwede hajógyárba vontatták, ahol a legexkluzívabb jachtokkal is összemérhető luxuskivitelben berendezték (a rudazat és kötélzet felszerelését azonban Choreń lengyel csapata végezte). A 2000-ben üzembe helyezett hajó részletes ismertetése külön fejezetet venne igénybe, akit érdekel, megtekintheti a cég honlapján (www.starclippers.com) vagy a valóságban, egy hajóúton, ha van hozzá elegendő pénze.
Choreń és csapata a rendkívüli igénybevételt jelentő munka után visszatért a hétköznapi életbe: megtervezték a 2002-ben vízre bocsátott 50 méteres Mephisto sónert, amely szintén luxemburgi lobogó alatt gazdag turistákat szállít a Karib-tengeren. Úgy tűnt, ez lesz a cég utolsó vitorlása, nyugdíjba készülő hősünket azonban olyan kihívás érte, amelynek nem lehetett ellenállni. Egy krasznojarszki orosz milliárdos, Szergej Zirjánov megkereste azzal, hogy tervezze meg a világ legnagyobb vitorlását, a 200 méteres testhosszúságú Petit Prince ("Kis Herceg”) nevű hajót, amely öt 53 méteres árbócán 6000 m2 vitorlázatot hordana – árbóconként egy-egy olyan automatizált keresztvitorlát, mint az Oceania (csak sokkal nagyobbakat), meg egy óriási orrvitorlát. A hajó megépítésének becsült költsége 80 millió dollár, és egy újságíró megkérdezte a tervezőt, hogy reálisnak tartja-e ezt a dolgot. Choreń azt felelte, hogy a megrendelő már sok olyan dolgot kivitelezett, ami mások számára lehetetlennek bizonyult. A Choreń Design&Consulting mindenesetre elkészítette a hajó előterveit és modelljét, és elküldte Krasznojarszkba. A terv azonban kútba esett, legalábbis az utóbbi időben nincs róla hír. Viszont megépült a Hullámfutó, egy háromárbócos tarcsvitorlás barkentin, amelynek tervét egy Ruben Hohrjakov nevű, eredetileg hangtechnikai berendezésekkel foglalkozó orosz üzletember rendelte meg még 2006-ban az általa alapított "88 Parsec Ltd." vállalat részére (ez orosz, olasz és Egyesült Arab Emirátusok-beli nemzetközi hajózási cég). A 64 méteres hajó a nevét Alekszandr Grín orosz tengerész-író egyik regényének címe után kapta ("Beguscsaja po volnám"), amit "Running on Waves"-nek fordítottak a pontosabb "Waverunner" helyett. A "Running on the Waves" 2009-ben került a vízre Gdańskban, és következő nyáron kezdte meg charter-tevékenységét a Földközi tengeren. A 700 tonna vízkiszorítású, 9 m széles, 3,2 m merülésű Hullámfutót 1300 m2-es vitorlázat röpíti 18 csomós maximális sebességgel, amelyhez a kellő stabilitást 250 tonnás ólomballaszt biztosítja. A hajó kezeléséhez és a 45 utas kiszolgálásához 21 fős személyzet áll rendelkezésre.
Star Flyer
A Choren-iroda azóta több hajót is tervezett, (a Le Quy Don-t vietnami, az El-Mellah-ot algériai megrendelésre), a legutóbbit, a Star Flyer ötárbócos barkot, a világ jelenlegi legnagyobb vitorlását pedig ismét Mikael Krafft számára, de a Brodosplit hajógyárban megépült hajót pénzügyi viták miatt nem adták át, így az most Golden Horizon néven charterben üzemel.
A Choreńn-tervezte flotta hajói igen sikeresek, ám néha mégis történt kisebb baleset, többnyire szerkezeti elöregedés (anyagfáradás), kezelési hiba vagy figyelmetlenség miatt. 2009-ben például eltört a Pogoria két árbóca. Egészében azonban elmondható, hogy a hajók megérdemelt hírnevet szereztek tervezőjüknek.