2024.11.29. - Érdekességek
Dömel Vilmos hajótervező mérnök cikksorozata
A fedélzeti felszerelésről szóló legutóbbi cikket elolvasva, egy barátom megjegyezte, hogy lépést kellene tartanom a vitorlázótechnika fejlődésével. Meg is magyarázta, mire gondol: az America’s Cup kihívói közötti válogatóversenynek (Louis Vuitton Cup) televíziós közvetítésein gyakran elhangzott a "grinder" kifejezés, és én ennek magyarázatát a múltkor kifelejtettem. Igaza van, ez a kifejezés igen elterjedt a tengeri versenyvitorlásokon. Kezdetben a felső karral hajtott többsebességes nagy csörlők beceneve volt, ezek (a kar helyzete és gyors forgatása miatt) a divatból azóta már kikopott kézi kávédarálókra (angolul coffee grinder) emlékeztették a használóikat. Később a név azokat a csörlőket jelölte, amelyek egyenként, párban vagy csoportban egy közöttük felszerelt állványos hajtókar-párról kaptak meghajtást, a fedélzet alá rejtett, tengelykapcsolókkal felszerelt forgatórudazaton keresztül. Ezeknél a csörlőkezelő szükség szerint ki-be kapcsolhatja a csörlője melletti tengelykapcsolót aszerint, hogy szüksége van a hajtásra, vagy sem. Az állványos csörlőkar-párt tekerő gorilláknak csak a fizikai erejére van szükség (hirdetés az ausztrál sajtóban: "tengeri vitorlás versenyhajó legénységébe jó fizikumú fiatalembereket keresünk; vitorlázótudás nem feltétlenül szükséges"). A "grinder" kifejezést később a mannschaft (azaz crew, azaz legénység) csörlőkar-tekerő tagjaira és a csörlőkezelőkre is kiterjesztették.
A vitorlák felhúzása, illetve beállítása után a kötelek végét rögzíteni szokás (kivéve a legkisebb vitorlások behúzóköteleit, ahol a lekötött behúzókötelű vitorlákba csapó szélroham felboríthatja a hajót, mielőtt a meglepett legénység eloldhatná a kötelet és ráengedhetne a vitorlákra – itt a behúzóköteleket kézben kell tartani). A lekötésre szolgáló alkatrészek közül a két legrégebbi a bika és a kötélfogó szeg. Az eredetileg keményfából, később acélból, alumíniumból vagy műanyagból készített bikára (amely valóban bikaszarv-formájú és "bikaerejű" alkatrész) számos egyéb elnevezést is hallottam, olyanokat például, hogy "kötélszarvas". Az illetőt, aki a fent említett kifejezést egy hidronáliumból (tengervízálló alumíniumból) öntött bikára alkalmazta, tapintatból nem javítottam ki... A bikát, amelynek angol neve cleat, németül pedig Belegklampe, tengerész ismerőseim bitá-nak mondják, talán azért, mert a nagyhajókon a nagy méretű kötelek lekötésére használt kötélbak (egy vagy két hengeres csőoszlopból és néha az azokat összekötő vízszintes rúdból álló kötél-lekötő alkatrész) régebben használt angol elnevezése bitt volt (ma bollard-nak nevezik, németül Poller).
A tengeri nagyhajókon (és néha a kisebb tall ship-eken is) alkalmazott kötélfogó szeg (angolul belaying pin, németül Belegnagel) hengeres keményfarúd vagy vasból (esetleg bronzból vagy sárgarézből) készült pálca, amelynek felső, kicsit vastagabb részét tenyérbeillő markolat-formájúra esztergálták. Mivel a nagy kereskedelmi vitorlásokon ezek igen jelentős méretűek voltak (néha a hosszuk a fogantyút leszámítva is elérte a fél métert), jelentősebb matrózlázadások alkalmával komoly fegyvernek számítottak. Rendeltetésszerű használat esetén (amikor éppen nem valakinek a fejét verték be velük), a hajókorlát mellett vagy az árbócok körül felszerelt, masszív lábakon álló vastag keményfadeszkák, a kötélfogó padok (angolul pin rail, németül Nagelbank) furataiba dugták be függőlegesen a kötélfogó szegeket, azután a felül kiálló fogantyúra és az alul kiálló szárra nyolcasolták fel a köteleket.
A bikák és kötélfogó szegek közös hibája, hogy a rájuk tekert és az utolsó ráfordított "slággal" (kötélmenettel) biztosított köteleket szinte lehetetlen gyorsan eloldani (még akkor is, ha a bikára a kötél a minden vitorlás tanfolyamon kötelezően megtanított gyorsan oldható kötéssel van rögzítve). Ezért a vitorlázók, veretgyártók és hajótervezők egyre újabb kötélfogó alkatrészeket találnak ki, amelyekből a kötél könnyen kiszabadítható. Talán a legismertebb ezek között a "köriklem", a két excenteresen elforduló, fogazott, rugós pofából álló automata kötélfogó, amelyet Manfred Curry orvos, neves vitorlásversenyző és aerodinamikai szakértő konstruált meg (német neve Curry-klemme, angolul jam cleat). Ezt követte az angol Clamcleat cég által szabadalmazott, ma már világszerte elterjedt, alumíniumból vagy műanyagból öntött bordás kötélfogó, amelynek nincsen mozgó alkatrésze. Előnye, hogy nincs ami tönkremenjen benne, ugyanakkor a beleszorult kötelet tovább tart kiszabadítani, mint a Curry-klemme esetében, ahol a kötél egy pillanat alatt könnyedén kirántható.
A mai excenteres, karos kötélfogók (stopperek), amelyek a felhúzóköteleknél kiváltották a régebben alkalmazott bikákat, a versenyvitorlázásban elengedhetetlen gyors vitorlacserékhez feltétlenül megfelelőbbek, azonban még a legtökéletesebb kivitelűek is jobban elhasználják a kötelet, mint a sima felületű, nagy méretű bikák. Ezért a túrahajók felszerelésénél, kivált a hosszú utakra szánt tengeri vitorlások esetében, a magam részéről kedvezőbbnek tartom a bikákat a felhúzókötelek lekötéséhez.
Az első rész itt olvasható. | A második rész itt olvasható. | A harmadik rész itt olvasható. | A negyedik rész itt olvasható. | Az ötödik rész itt olvasható.
Folytatjuk.
